Árkád : Szilágysági közéleti hetilap, megjelenik Zilahon

A harangszót figyelte. Ha elnémul, elmegy a kútra vízért, hogy ne lássák megkékített arcát.

A harangszót figyelte. Ha elnémul, elmegy a kútra vízért, hogy ne lássák megkékített arcát. A fia az este megint megverte. Részegen jött haza és nem volt jó a vacsora neki.
Kiment halkan a kiskapun, félve, nehogy felébressze. Ahogy a templom előtt elhaladt, lelassította sajgó lábait. Csodaszépen énekeltek a fiatalok: Áldjon meg téged, áldjon az Úr!
A sikátorban mégis összetalálkozott két asszonnyal, akik a temető felé haladtak hatalmas virágcsokorral. Lesütötte szemét, kendőjét jól a szemére húzva, éppen csak fogadta a köszönést. Azok mégis utánanéztek:
- Megint megverte Erzsit a fia. Ennek sem lesz már vége soha - mondták sóhajtozva.
A kút egy szomorúfűz alatt zubogtatta bő vizét. Hamar megtöltötte a kannákat és belenézett. Imbolygó, kékre vert, megdagadt fejet látott benne. Érdekes, hogy már az ütések sem fájnak, csak belül, a szíve.
- Miért is kell nekem még így éljek tovább? – kérdezte eltorzult tükörképét. Jobb volna nekem odalent a mélyben – mondta határozottan és felült a kút peremére.
Aztán mégis a padot választotta ülőszékül, fájó hátát a kávának dűtve. Így ült ki tudja meddig, gondolataiba révedve, mígnem egy nyüszítő, síró hangot hallott a bokor felől. Odament, hogy félrehajtsa az ágakat, és akkor látta meg Vándort, saját kutyáját, amint sebeit nyalogatja.
- Hogy kerültél ide?...Hát téged is kivertek hazulról?
Az állatt is megértette és megérezte, hogy egy a sorsuk, s mostmár hálából vagy együttérzésből az asszony kezét nyalogatta, amely tele volt véraláfutásokkal.
Kötényébe vette szegényt, annak sarkait övébe dugdosva és úgy vitte a két kanna friss vízzel együtt haza.
Megint elment a templom mellett, de már sietett is, nehogy kijöjjenek a hívek és meglássák. Kötényében ott vacogott, lihegett szegény összevert állat.
Első dolga volt, hogy valami vászonnal szorosan átkötötte az oldalát és hátravitte az ólba az éhes kiskutyák mellé. Azok meg azonnal döfködni kezdték orrukkal szegényt, tej után szagolva. Vizet öntött nekik egy tálkába, aztán a kannákat letette a tornác árnyékába.
De már jöttek is házuk előtt a szomszédok, az utcabeliek. Gyorsan behúzódott a fal mellé és akkor vette észre, hogy majdnem minden asszonynál egy-egy szál virág van, némelyiknél pedig egész csokorral. Karon- vagy kézenfogva lépkedtek gyermekeikkel, szépen, ünneplőben hazafelé.
- Igen – jajdult fel benne a felismerés. Ma van anyáknapja.

Keresztes Piroska